Táborok  
Családi sítábor Műanyagpályás oktatás Snowboardtábor Napközis nyáritábor Kerékpártanfolyam Úszásoktatás Vitorlástábor
Műanyagpálya
galéria
oktatás
Szolgáltatások
Élménybeszámoló  
Eseménynaptár  
Versenycsapat  

 

Badacsonyi Bortúr - Henczidai Klári
2011. május 20.

Ezen a péntek délután egy laza 2 órás autókázás után megérkeztünk Badacsonytördemicre az Andreas Panzióhoz. Az első csapatépítő kihívást az jelentett, hogy a Suzukikra méretezett parkolóba beszuszakoljunk egy kombi 5-ös BMV-t, egy Passat-ot , egy Mondeo-t és egy A6 Audit. A feladatot sikerült meglepő könnyedséggel végrehajtani, amire előre jelezte, hogy egy jól működő csapat jött itt össze. A szálláshely elfoglalása után összeverődtünk az udvaron és a kölcsönös bemutatkozás alatt megérkezett a két túravezetőnk Zoli és Kornél, akik egymást kiegészítve összerakták szóban a következő napok várható eseményeit. Bár Zoli először megjegyezte, hogy szombaton egy kisebb kanyar teszünk a Duna felé :), de azt hiszem, nem lövöm le a poént azzal, ha elárulom: nem így lett. :)

A vacsit mindenki magának rendelhette, a panzió tulajdonosától, aki a vidékiekre jellemző nyugodt tempóban hozta sorba az étkeket.  Vacsi után sokan nyugovóra tértek, a kevésbé fáradtak megkóstolták a helyi specialitást, a bodzabort, ami amilyen finom olyan csalós.

Május 21.
Szombaton a tervezett 9 órás indulás helyett 10 órakor sikerült elindulni. A 16 fős konvoj az Istvándi pincészet felé vette az irányt, ami Badacsonytördemic és Salföld között van félúton 10 km-re a szállásunktól. Mivel a nap melegen tűzött és az út is dimbes-dombosra sikeredett a felnőttek körében gyorsan népszerű lett az árnyékban elfogyasztott rozé fröccs. A gyerekek eközben játszótéren fociztak. A laza 1,5 órás pihenő után továbbtekertünk Salföldre, ahol természetvédelmi majornál parkoltunk le. Itt röpke 15 perc alatt megnéztük az összes Magyarországra jellemző háziállatot. Ez a gyors körbenézés nem a major iránti érdektelenségből fakadt,  hanem a lovaskocsi túra iránti felfokozott várakozásból. Pontban egy órakor az egész csapat fenn ült a lovaskocsin. A röpke 50 perces kocsikázás alatt megtudtunk olyan alapvető igazságokat, hogy a patkón áll a ló, és ha sokat áll tele lesz levegővel, aminek ugye valahol távozni kell. Emellett azért más haszna is volt a sétakocsikázásnak, mert megnézhettük az erdőben épült Pálos kolostor romjait és a Salföldi falvak egyedi építésű kéményeit. Sőt kuriózumként láthattunk egy nádfedeles lakókocsit is. A kocsikázás után a helyi nyomos kútnál mindenki feltöltötte kulacsait és indultunk tovább az ábrahámhegyi strandra, ahol a helyi büfében ebédeltünk. Szombati utunk utolsó állomása a badacsonytomaji Bórbarátok étterem volt, ahol megkóstolhattuk a helyi borspecialitást, a badacsonyi Ürmöst, mely egy rendkívül finom desszertbor. A vendéglőhöz tartozott egy borpince is ahol néhányan elvitelre is beszereztek ebből a nedűből. Innentől már csak 4 km-es tekerés volt hátra a római borúton a szálláshelyünkig.  Mire visszaértünk a panzió tulajdonosa már begyújtotta a kemencét, hogy elkészítse a felséges vacsoránkat. Ami kemencébe sült csülökből, krumpliból és házi káposztasalátából állt. Mivel mindenki éhes volt így az utolsó morzsáig minden eltűnt a tányérokról. Az alapozáshoz szükség is volt, mert ezután következett a 8 borból álló borkóstoló, ahol a fehér szárazboroktól kezdve a miseborokon és rozékon át eljutottunk a testes vörösborokig. A borkóstoló végére mondanom sem kell mindenki kellően jó hangulatba került így az estét csak éjfélkor zártuk le.

Május 22.
Vasárnap reggeli után egy rövid, de annál intenzívebb túra várt ránk a szigligeti várhoz. Itt egy hagyományőrző egyesület bemutatta nekünk a XVII. századi katonai viseletet és fegyvereket, melyek közül személyesen is kipróbálhattuk a dobókeresztet, kelevézt és az íjat is. A társaságból két gyerekekből és felnőttekből álló csapatot alakítottunk. Mondanom sem kell az egyik legyőzte a másikatJ A bemutató után némi hűsítőt magunkhoz véve lesétáltunk a vár aljában hagyott biciklikhez és továbbtekertünk a szigligeti strand felé. Tegnapi naphoz hasonlóan itt is a strand büféjénél ebédeltünk és a csapat fiatalabb és bátrabb tagjai megmártóztak a 21 fokos Balatonba. Két órás strandolás után indultunk vissza a szálláshelyre ahol egy gyors zuhany és bepakolás után sok élménnyel és pár üveg bodzaborral gazdagodva indultunk hazafelé.
Most pár nappal később visszatekintve éreztem igazán, hogy mind a társaság mind a társaság, mind a programok, mind a túravezetés milyen kiváló összhangot alkotott az egész túra során.


Kornél! Zoli!

Köszönjük!

     


Minden jog fenntartva! | 2010 | Készítette: Perfact-Pro Kft.