Gaal, Ausztria december 19 – 23. (ASKÖ Steiermark Landesmeisterschaft Skilauf alpin 2025 (12.20.) & ASKÖ Bundesmeisterschaft Skilauf alpin 2025 (12.21.) – GS) +edzőtábor
A Nagy Csapat dec. 19. este 7 óra körül érkezett meg a spilbergi bázisra. Innen, másnap, mintegy kb. fél órás slusszkulcskeresést követően :D, nagy lendülettel indultunk a “csatába” a festői gaali pályára.
Itt, szombaton az állami, vasárnap pedig a szövetségi bajnokságban mérhettük össze a tudásunkat a “helyi erőkkel”.
9 évesek közt Lencsi,
11 éveseknél Réka és Maxi,
12 éves korosztályban Frida és Petu
U14 -ben Gerda és Aba képviselte klubbunkat.
A kisebbek a hegy alsó szakaszán küzdöttek a nem túl technikásra tűzött pályával. A nagyobbak viszont föntről a meredekről indulva egy elég trükkös tűzést kellett abszolváljanak, ahol az alsó szakaszra vezető eldobó meglehetősen komoly kihívást jelentett.
Első nap, Lencsi 8 tízedre az elsőtől és 2 mp-re az őt követő 4. helyezettől nagyon harcos menetben a 3. helyért járó bronzot hozta el, az egyik legnépesebb korosztályból. Itt már éreztük, hogy ebben akár benne lehet másnap egy még jobb eredmény is. A második nap ezt be is igazolta és Lencsi mindenkit maga mögé utasítva aranyat hozott “haza”. 🥉🥇
Réka nagyon összeszedett, kemény versenyzéssel, az első nap két futam után szintén bronzéremmel a nyakában térhetett vissza a bázisra. Sajnos este már nagyon nem érezte jól magát, belázasodott. S annak ellenére, hogy családja próbálta gyógyítgatni, reggelre 39 fokos lázzal haza kellett induljanak. 😞 innen is jobbulást Neki és Bencének is aki szintén hőemelkedéssel küzdött már reggel.🥉
Maxi az első nap első futamában 5. A másodikban, hősies küzdelemben egy helyet előrelépve a 4. helyre verekedte fel magát és egy hajszállal lemaradt a dobogóról. Másnap ugyan a második futamban 3. legjobb időt futotta, ez mégsem volt elég a dobogóhoz és szintén negyedik helyre pozícionálta magát.
Frida nagyon odatette magát, viszont harcos versenyzésével, minden erőfeszítése ellenére sem tudta felküzdeni magát a dobogóra az első nap. Ellenben másnap a második futamban akkorát tudott javítani, hogy végül csak felért a dobogóra és begyűjtött még egy érmet a “bevándorlóknak”. ✌🏼🤛🏼 🥉
Petu az első nap nagyon-nagy formában volt és kegyetlenül odatette magát. Ennek eredménye egy második és egy harmadik helyen teljesített futam ami után büszkén állhatott a dobogó 3. fokára. A második napon nagyon besűrűsödött a mezőny az első 5 helyezett az első futamban 1mp-en belül futott be, ahol Petu az 5. lett. Ezt a helyet megőrizni is nagy kihívás volt, ami sikerült neki. 🥉
A legnagyobbak beszámolóját, félretéve az illemet, a hétvége kaszkadőrével/gladiátorával folytatom. Hisz Aba már kicsit göthösen állt oda az első futam rajtjához is és hősies küzdelme ellenére a 6. legjobb időt tudta futni a tízes létszám feletti indulók közt. Emiatt, kicsit lehangolva és picit legyengülve várta a második futamot. Ehhez nem volt túl sok kedve aminek hangot is adott és komoly pszichológiai ráhatásra volt szüksége, hogy visszanyerje harci kedvét.
De azt hiszem ezt megkapta! Mert nagyon felszívta magát és eszméletlen elánnal és szédítő tempóval vágott bele a második futamba. De sajnos a már említett “eldobó”-hoz kicsit túl nagy lendülettel érkezett és nagyot bukott. 😞 Hála az égnek néhány karcolással megúszta a dolgot, viszont a betegsége (amit ettől a naptól karanténban viselt) és a bukásától még sajgó zúzódásai miatt a második napot kihagyta és rápihent a két utolsó edzés napra.
Gerda hatalmas formában síelt egész hétvégén. Bár kihívója csak első nap akadt akit több mint 2 mp-el utasított maga mögé, mindkét nap aranyéremmel a nyakában ünnepelt a díjkiosztón. SŐT!!! Övé lett a női pályacsúcs is (!!!) (Pedig még Masters kategória is volt.)🥇🥇🏆
Sajnos mivel ez egy meghívásos verseny volt, a helyiek kapták a pályacsúcsért járó gyönyörű serleget, annak ellenére, hogy a dicsőség Gerdát illette.
Ha a kupát nem is, egy bemondást megérdemelt volna egy “kis”lány aki leverte az ő legjobbjaikat. (No comment)
Azért a hétvégi szereplésünk azt gondolom mindenkit meglepett. (Bevallom engem is.) Hisz jöttünk, láttunk (sok érmet begyűjtöttünk, Gerda pedig nagyon győzött.) győztünk!
Emelt fővel vettük tudomásul, hogy itt mi csak vendégszereplők vagyunk. (Minden kategóriában a dobogót megosztani voltak kénytelenek a helyezettjeink egy-egy, ugyan mögöttük befutott, ámde helyi arccal.)
3 arany 4 bronz és egy pályacsúcs, azt hiszem jó mérleg. A gyerekeknek pedig egy kiváló önbizalom booster, hogy egy olyan ország versenyzői közt álltak helyt ahol az iskolai tornaórákon ezeken a lejtőkön síel szinte mindenki.
Mi azért első nap délután még SL iskolát, második nap pedig SL pálya edzés tartottunk a gyerekeknek, hogy érezzék a törődést! 🙂 …no meg persze, hogy az állóképességüket és a technikájukat tovább fejlesszük.
Holnap-holnapután GS edzések a kibővült csapattal. Utána pedig vágjuk a bejglit!
Zsigmond Tamás – Csiga
